2016.06.05. vasárnap: ÉVKÖZI 10. VASÁRNAP
Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és igaz szádban az Úr igéje
Történt pedig ezek után, hogy megbetegedett az asszonynak, a ház asszonyának fia, s olyan súlyos volt betegsége, hogy nem maradt lélegzet benne. Azt mondta azért az asszony Illésnek: ,,Mi dolgom van veled, Isten embere? Azért jöttél-e hozzám, hogy felhívd a figyelmet vétkeimre, s megöld fiamat?,, Azt mondta erre neki Illés: ,,Add ide fiadat.’’ Azzal elvette öléből, s felvitte a tetőszobába, ahol ő lakott, s ágyára fektette, majd kiáltott az Úrhoz és azt mondta: ,,Uram Istenem, sújtod ezt az özvegyet is, akinél én úgy ahogy ellátást találok, hogy fiát így megölöd?’’ Aztán kinyújtotta magát, s háromszor ráborult a gyermekre, s az Úrhoz kiáltott és azt mondta: ,,Uram Istenem, kérlek, térjen vissza e gyermek lelke a testébe.’’ Az Úr meg is hallgatta Illés szavát, s a gyermek lelke visszatért bele, s az ismét élt. Erre Illés vette a gyermeket, levitte a felső teremből az alsó házba, átadta anyjának, s azt mondta neki: ,,Íme, fiad él.’’ Az asszony azt felelte Illésnek: ,,Ezáltal most megtudtam, hogy az Isten embere vagy, s az Úr szava igaz a te szádban.’’
Zsoltár. Ének a Templomszentelés ünnepére. Dávidtól. Magasztallak, Uram, mert fölemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek fölöttem. Hozzád kiáltottam, Uram, én Istenem, és te meggyógyítottál engem. Uram, visszahoztad lelkemet az alvilágból, életben tartottál, hogy ne szálljak a sírba. Zengjetek zsoltárt az Úrnak, ti is az ő szentjei, áldjátok szent emlékezetét! Mert haragja csak egy pillanat, de élethosszig tart jóakarata. Este a sírás tér be, de reggelre a vidámság. Mikor dúslakodtam, így szóltam: ,,Nem fogok meginogni sohasem.’’ Mert te, Uram, kegyességedben szilárddá tetted dicsőségemet. De te elfordítottad arcodat tőlem, és én megrendültem. Ekkor, Uram, hozzád kiáltottam, és Istenemhez könyörögtem. Mi hasznod lenne véremből, ha leszállnék a sírgödörbe? Vajon a por magasztalhat-e téged, és hirdetheti-e hűségedet? Meghallgatott az Úr és megkönyörült rajtam, az Úr lett az én segítségem. Sírásomat öröménekké változtattad, szőrruhámat szétszaggattad, vidámsággal öveztél körül, hogy énekeljen neked dicsőségem, és sohase hallgasson. Áldalak érte örökké, Uram, én Istenem!
Tudtotokra adom ugyanis, testvérek, hogy az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; mert én nem embertől kaptam vagy tanultam azt, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Hallottátok ti is, hogyan viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát, és pusztítottam azt. Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva [Iz 49,1] kiválasztott, és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.
Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: ,,Ne sírj!’’ Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: ,,Ifjú! Mondom neked: kelj föl!’’ A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának [1 Kir 17,23]. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: ,,Nagy próféta támadt közöttünk!’’ És: ,,Isten meglátogatta az ő népét!’’. Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.