2017.01.15. vasárnap: ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP

(Remete Szent Pál, Szent Maurusz és Placidusz)

A pogányok világosságává teszlek


Iz 49,3.5-6

Így szólt hozzám: ,,Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.’’ Most pedig így szól az Úr, aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: ,,Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.’’

Zs 39

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Várva-vártam az Urat, s ő lehajolt hozzám. Meghallgatta könyörgésemet, kihúzott a nyomorúság verméből, a sár fertőjéből; Lábamat kősziklára helyezte, lépésemet biztossá tette. Új éneket adott számba, Istenünket dicsérő szózatot.Sokan látják és félelem fogja el őket, s az Úrba vetik reményüket. Boldog az az ember, aki az Úrba vetette reményét, s aki nem tart a gőgösöktől, a hazugságra vetemedőktől. Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel: nincs hozzád hasonló senki sem! Hirdetni akarom őket és beszélni róluk, de túl sok ahhoz, hogy számba vehetném. Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: ,,Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van.’’ Nagy gyülekezet előtt hirdetem igazságodat; Íme nem tartom vissza ajkamat, Uram, te tudod! Igazságodat nem rejtem el szívemben, hűségedet és segítségedet hirdetem. Nem titkolom irgalmadat és hűségedet a nagy gyülekezetben. Te, Uram, ne vond meg irgalmadat tőlem; Kegyelmed és hűséged tartson fenn mindenkor engem, mert számtalan veszély környékez; utolértek gonoszságaim, fel sem tudok tekinteni, számosabbak, mint a hajszál fejemen, és a szívem is elhagyott engem. Teljék kedved, Uram, megmentésemben, Uram, siess segítségemre. Jöjjenek zavarba mind és szégyenüljenek meg, akik életemre törnek, hogy elvegyék. Hátráljanak meg és piruljanak, akik rosszat akarnak nekem. Dermedjenek meg zavarukban, akik azt mondják: ,,Úgy kell neked!’’ Ujjongjanak s örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek; ,,Magasztaltassék az Úr!’’ -- mondják mindenkor, akik örvendeznek szabadításodon. Bár én koldus vagyok és szegény, az Úr majd gondoskodik rólam. Segítőm és szabadítóm te vagy, Istenem, ne késlekedj!

1Kor 1,1-3

Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola, és Szosztenész testvér, Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, minden helyen, náluk és nálunk. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Jn 1,29-34

Másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: ,,Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel.’’ János tanúságot tett és azt mondta: ,,Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: ,,Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.'' Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.’’