2017.01.16. hétfő

(Szent Marcellusz)

Isten Fia szenvedéseiből tanulta meg az engedelmességet


Zsid 5,1-10

Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: ,,Fiam vagy te, ma szültelek téged’’ [Zsolt 2,7]. És ahogy más helyen is mondja: ,,Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint’’ [Zsolt 110,4]. Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G], -- mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint [Zsolt 110,4].

Zs 109

Dávid zsoltára. Szólt az Úr az én Uramnak: ,,Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.’’ Hatalmas jogarodat kinyújtja az Úr Sionból: uralkodj ellenségeid között! Tied lesz az uralom hatalmadnak napján a szentek fényességében; a hajnalcsillag előtt, mint harmatot, nemzettelek téged. Megesküdött az Úr és nem bánja meg: ,,Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.’’ Jobbod felől az Úr áll, királyokat tipor össze haragjának napján. Ítéletet tart a nemzetek között: halomba rakja a halottakat, fejeket zúz össze a széles földön. Patakból iszik útközben, azért emeli magasra fejét. ALLELUJA!

Mk 2,18-22

János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: ,,Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?’’ Jézus így felelt: ,,Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.’’