2017.01.28. szombat: AQUINÓI SZENT TAMÁS
A hit a remélt dolgokban való bizalom
A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot. Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött [Ter 12,1.4], bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakva [Ter 26,3] Izsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel; várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől -- és pedig egy ereje vesztettől -- olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van [Ter 22,17]. Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy elnyerték volna az ígéreteket. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni, ők azonban a jobb felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét [Ter 22,1-2], aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: ,,Izsák utódait hívják majd utódaidnak’’ [Ter 21,12 G]. Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát -- előképül -- vissza is nyerte.
Az üdvösség szarvát támasztotta nekünk, Dávidnak, az ő szolgájának házában [Zsolt 18,3; 132,17], amint megmondta szentjeinek ajkával, ősidőktől fogva prófétái által. Megmentett minket ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket [Zsolt 106,10]; hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, az esküről, melyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy majd megadja nekünk [Zsolt 105,8; 106,45; Lev 26,42], hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünknek minden napján.
Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: ,,Menjünk át a túlsó partra!’’ Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltteték: ,,Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?’’ Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: ,,Csendesedj és némulj el!’’ Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: ,,Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?’’ Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: ,,Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?’’