2017.02.09. csütörtök

A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez


Ter 2,18-25

Azt mondta továbbá az Úr Isten: ,,Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!’’ Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket -- mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. -- Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: ,,Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!’’ Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek. Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.

Zs 127

Zarándok-ének. Mind boldog az, aki féli az Urat, s az ő útjain jár! Élvezed akkor kezed munkáját, boldog vagy, és jó dolgod lesz. Feleséged olyan lesz, mint a bőven termő szőlőtő házad oldalán, fiaid, mint az olajfa-csemeték asztalod körül. Íme, ilyen áldás éri azt az embert, aki féli az Urat. Áldjon meg téged Sionról az Úr, hogy lásd Jeruzsálem boldogságát életed minden napján, és lásd fiaidnak fiait. Békesség legyen Izraelen!

Mk 7,24-30

Ezután továbbment onnan, és Tírusz és Szidon vidékére ment. Betért egy házba, de nem akarta, hogy valaki is megtudja; mégsem maradhatott titokban. Mindjárt hírét vette egy asszony is, akinek a lányában tisztátalan lélek volt; odajött és a lábaihoz borult. Az asszony pogány volt, szír-föníciai nemzetiségű, s kérte őt, hogy űzze ki lányából az ördögöt. Ő azt mondta neki: ,,Hadd lakjanak jól először a gyermekek; mert nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és a kutyák elé dobni.’’ De az csak kérlelte: ,,Ez igaz, Uram! Csakhogy a kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból!’’ Erre ő azt felelte neki: ,,Mivel ezt mondtad, menj, kiment az ördög lányodból.’’ Amikor hazaért, a kislányt az ágyon fekve találta, és az ördög már kiment belőle.