2017.02.25. szombat

Isten az embert földből teremtette, s a maga képére alkotta


Sir 17,1-15

Isten az embert földből teremtette, a maga képére alkotta, és úgy rendelte, hogy ismét azzá változzék. Felruházta őt a magáéhoz hasonló erővel, meghatározta napjai számát és idejét, s uralmat adott neki minden fölött a földön. Félelmetessé tette őt minden élő előtt, hogy uralkodjék az állatokon és a madarakon. Hozzá hasonló segítőt teremtett belőle, és adott nekik megfontolást és nyelvet, szemet és fület, szívet adott nekik a gondolkodásra, és betöltötte őket bölcs okossággal. A szellem tudásával látta el őket, értelemmel töltötte be szívüket, és megmutatta nekik, mi a rossz és mi a jó. Szemét a szívükbe helyezte, hogy megmutassa nekik művei nagyságát, ők pedig magasztalják a szent nevet, dicsekedjenek csodáival, és beszéljék el művei nagyságát. Ezenfelül tudást adott nekik, s az élet törvényét adta nekik örökrészül. Örök szövetségre lépett velük, kijelentette nekik a jogot és az ő törvényeit. Látta szemük az ő dicső fenségét, és hallgatta fülük az ő fölséges hangját. Azt mondta nekik: ,,Óvjátok magatokat minden gonosztól!’’ És parancsokat adott nekik, mindenkinek a társára nézve. Útjaik előtte vannak mindenkor, és nincsenek elrejtve szeme elől. Fejedelmet rendelt minden nép fölé, de Izrael az Úrnak lett nyilvánvaló örökrésze.

Zs 102

Dávidtól. Áldjad, lelkem, az Urat, s egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el jótéteményeit. Ő megbocsátja minden gonoszságodat, ő meggyógyítja minden betegségedet; Ő megóvja életed a pusztulástól, ő irgalommal és kegyelemmel koronáz meg téged. Ő kielégíti javaival kívánságodat: mint a sasé, visszatér ifjúságod. Igaz dolgokat cselekszik az Úr, és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak. Megismertette Mózessel útjait, Izrael fiaival cselekedeteit. Irgalmas és könyörületes az Úr, hosszan tűrő és nagyirgalmú. Nem tartja meg haragját mindenvégig és nem fenyeget örökké. Nem bűneink szerint bánt velünk, és nem fizetett meg nekünk gonoszságainkért. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik. Amilyen messze van kelet a nyugattól, olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat. Mint ahogy az atya könyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik. Mert ő ismeri létrejöttünket, és megemlékezik arról, hogy porból vagyunk. Olyan az ember élete, mint a fűé: kivirul, mint a mező virága, de ráfúj a szél, és nincs többé, s a helyét sem ismerik. De az Úr kegyelme öröktől fogva és örökké kíséri azokat, akik őt félik, s igazsága azok unokáit, akik megtartják szövetségét, és gondosan teljesítik parancsolatait. Az Úr az égben állította fel trónusát, és királysága mindenen uralkodik. Áldjátok az Urat, angyalai mind, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek szavát, mihelyt parancsának hangját meghalljátok. Áldjátok az Urat, seregei mind, szolgái, akik akaratát megteszitek. Áldjátok az Urat, művei mind, mindenütt, ahol uralkodik. Áldjad lelkem az Urat!

Mk 10,13-16

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.’’ Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.