2017.03.14. kedd

Ha készségesen hallgatunk az Úrra, élhetünk javaival


Iz 1,10.16-20

Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Fogjátok fel fületekkel Istenünk tanítását, Gomorra népe! Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Jöjjetek, és szálljunk perbe! -- mondja az Úr. -- Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; ha vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ha készek vagytok meghallgatni, majd a föld legjavából esztek. Ha azonban vonakodtok és ellenkeztek, kard emészt meg titeket. Bizony, az Úr szája szólt.’’

Zs 49

Ászáf zsoltára. Szól az Úr, az istenek Istene, és szólítja a földet napkelettől napnyugatig. Felragyog Sionból ékes szépséggel az Isten. Jön íme, Isten, íme, jön a mi Istenünk és nem hallgat: színe előtt emésztő tűz, körülötte hatalmas förgeteg. Szólítja onnan felülről az eget s a földet, hogy népe fölött ítélkezzék: ,,Gyűjtsétek elém szentjeimet, akik az áldozatban szövetségre léptek velem.’’ Igazságát hirdetik az egek, mert Isten tart ítéletet. ,,Halljad én népem, hadd beszéljek, Izrael, hadd tegyek bizonyságot ellened: Én Isten, a te Istened vagyok. Nem áldozataidért perelek veled, hisz égő áldozataid folyton előttem vannak. Nem veszek el házadból fiatal bikákat, sem nyájaidból kecskebakokat. Mert enyém az erdő minden vadja, az állatok ezrei a hegyekben. Ismerem az ég minden madarát, és ami csak mozog a mezőn, az enyém. Ha éheznék, nem kellene neked szólnom, mert enyém a földkereksége, s mindaz, ami betölti. Eszem-e én a bikák húsát, iszom-e én a kecskebakok vérét? Dicséretet mutass be áldozatul Istennek, és teljesítsd fogadalmaidat a Fölségesnek; Hívj segítségül a szorongatás napján: megmentelek, és te dicsérni fogsz engem.’’ A bűnöshöz azonban így szól az Isten: ,,Miért beszélsz te parancsolataimról, s miért veszed szádra szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a fegyelmet, és hátad mögé veted szavaimat. Ha tolvajt láttál, vele tartottál, házasságtörőkkel közösködtél. Szád gonoszságot árasztott, és nyelved csalárdságot szőtt. Leültél és testvéred ellen beszéltél, és gáncsot vetettél anyád fia elé. Így cselekedtél, s mivel én hallgattam, azt hitted, hogy olyan vagyok, mint te. Pedig perbeszállok veled és mindezt felhozom ellened. Értsétek meg ezt ti, akik megfeledkeztek Istenről, nehogy védtelenek legyetek, amikor elragadlak titeket! Aki a dicséret áldozatát mutatja be, az tisztel engem, és aki bűntelenül jár az úton, annak mutatom meg Isten üdvösségét.’’

Mt 23,1-12

Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.