2017.04.05. szerda

(Ferrer Szent Vince)

Isten elküldte angyalát, és megszabadította szolgáit


Dán 3,14-20.91-92.95

Azt mondta ekkor Nebukadnezár nekik: ,,Igaz-e, Sidrák, Misák és Abdenágó, hogy nem tisztelitek isteneimet és nem imádjátok az aranyszobrot, amit állíttattam? Nos tehát vagy készen vagytok arra, hogy mihelyt meghalljátok a harsona, a fuvola, a citera, a lant, a hárfa, a koboz és a többi hangszer szavát, leborultok és imádjátok a szobrot, amelyet készíttettem, vagy pedig, ha nem imádjátok, tüstént az égő tüzes kemencébe vettetlek titeket; és ki az az isten, aki kezemből megszabadíthatna titeket?’’ Így felelt erre Sidrák, Misák és Abdenágó Nebukadnezár királynak: ,,Nem szükséges, hogy feleljünk erre neked, mert íme, a mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud ragadni minket az égő tüzes kemencéből és ki tud szabadítani minket, ó király, a kezedből. De ha ezt nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amit állíttattál, nem imádjuk.’’ Erre Nebukadnezár eltelt haraggal, és arcának színe elváltozott Sidrák, Misák és Abdenágó miatt, és megparancsolta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogy befűteni szokták. Megparancsolta továbbá serege legerősebb férfiainak, hogy kötözzék meg Sidrák, Misák és Abdenágó lábát, és vessék őket az égő tüzes kemencébe.

Dán 3,52-56

,,Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene! Dicséretre méltó, dicsőséges és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott a te dicsőséges szent neved, dicséretre méltó, és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy dicsőséged szent templomában, mindenekfölött dicséretre méltó és mindenekfölött dicsőséges mindörökké! Áldott vagy királyi trónodon, mindenekfölött dicséretes és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy, aki a mélységeket szemléled s a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy az ég erősségében, dicséretre méltó és dicsőséges mindörökké!

Jn 8,31-42

Azoknak a zsidóknak, akik hittek neki, Jézus azt mondta: ,,Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.’’ Azok azt felelték neki: ,,Ábrahám utódai vagyunk, és soha senkinek nem szolgáltunk. Hogyan mondod hát te, hogy ,,szabadok lesztek,,?’’ Jézus így szólt: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Mindaz, aki bűnt cselekszik, szolga. De a szolga nem marad örökre a házban, csak a fiú marad ott mindörökké. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de meg akartok engem ölni, mert a tanításom nem hatol belétek. Én azt mondom, amit az Atyánál láttam, és ti is azt teszitek, amit atyátoktól hallottatok.’’ Azt felelték neki: ,,A mi atyánk Ábrahám!’’ Jézus azt mondta nekik: ,,Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek. De most meg akartok ölni engem, azt az embert, aki nektek azt az igazságot mondtam, amelyet az Istentől hallottam; ezt Ábrahám nem tette. Ti a ti atyátok tetteit cselekszitek.’’ Erre azt mondták neki: ,,Mi nem paráznaságból születtünk. Egy Atyánk van, az Isten!’’ Jézus így szólt hozzájuk: ,,Ha Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől származtam és jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.