2017.05.22. hétfő

(Szent Rita)

Az Úr megnyitotta Lídia szívét, hogy figyeljen Pál szavaira


ApCsel 16,11-15

Elhajóztunk tehát Troászból. Egyenesen Szamotrákiába jutottunk, másnap Neápoliszba, innen pedig Filippibe, amely Makedóniának ebben a részében az első telepes város. Ebben a városban töltöttünk néhány napot, és beszélgetéseket folytattunk. Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóvízhez; úgy gondoltuk, hogy ott az imahely. Leültünk ott, és szóltunk az asszonyokhoz, akik összegyűltek. A hallgatóságban volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy hallgasson mindarra, amit Pál mondott. Miután ő és házanépe megkeresztelkedett, így könyörgött: ,,Ha úgy ítéltek meg, hogy hűséges vagyok az Úrhoz, térjetek be házamba és maradjatok nálam.’’ És erővel rá is vett minket.

Zs 149

ALLELUJA! Énekeljetek az Úrnak új éneket, zengjen a szentek gyülekezetében dicsérete! Örvendezzék Izrael az ő alkotójának, Sion fiai ujjongjanak királyuknak! Dicsőítsék nevét körtánccal, dobbal és lanttal zengjenek neki! Mert az Úr kedveli népét, diadalra juttatja az alázatosakat. Ujjongnak majd a szentek dicsőségben, és örvendeznek fekvőhelyükön. Szájukban Isten magasztalása lesz, és kétélű kard a kezükben, hogy bosszút álljanak a nemzeteken megfenyítik a népeket, láncra verik királyaikat, vasbilincsbe nagyjaikat, és végrehajtják rajtuk a megírt ítéletet: Dicsősége lesz ez minden szentjének! ALLELUJA!

Jn 15,26 - 16,4

Amikor pedig eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; de ti is tanúságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok. Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek. Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam.