2017.05.31. szerda

Az Úrnak ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket


ApCsel 20,28-38

Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukkal ragadják a tanítványokat. Őrködjetek azért és tartsátok emlékezetben, hogy három éven át éjjel-nappal könnyek között szüntelenül intettem mindegyikteket. Most pedig Istennek ajánllak titeket, és az ő kegyelme igéjének. Neki van hatalma, hogy gyarapodást és örökséget adjon az összes megszentelt számára. Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgoztak meg azért, amire szükségem volt nekem és azoknak, akik velem vannak. Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: ,,Nagyobb boldogság adni, mint kapni.''’’ Miután ezeket elmondta, letérdelt, és együtt imádkozott mindnyájukkal. Azok pedig mindannyian nagy sírásra fakadtak, és Pál nyakába borulva csókolgatták őt. Az a mondása fájt nekik leginkább, hogy nem fogják többé viszontlátni az arcát. Végül pedig elkísérték őt a hajóra.

Zs 67,29-36

Mutasd meg, Isten, hatalmadat; Erősítsd meg, Isten, amit köztünk műveltél. Jeruzsálemi templomodba királyok hozzanak neked ajándékot. Fenyítsd meg a nádas vadját, a népek tehenei között a bikák csordáját: boruljanak le ezüst kincseikkel. Szórd szét a háborúra vágyó népeket! Hadd jöjjenek ide Egyiptom nagyjai, Etiópia sietve emelje kezét Istenhez. Föld országai, Istennek énekeljetek, zengjetek az Úrnak dicséretet, zengjetek Istennek, aki kezdettől fogva az egek egén trónol; Íme onnan hallatja szavát, hatalmának szavát. Magasztaljátok Isten dicsőségét. Az ő felsége honol Izrael felett, az ő ereje a fellegek között. Csodálatos vagy Isten a te szentélyedben! Izrael Istene ad erőt és hatalmat népének. Áldott legyen Isten!

Jn 17,11b-19

Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Közöltem velük igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból. Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban.