2017.06.15. csütörtök: ÁRPÁDHÁZI BOLDOG JOLÁN

Isten világosságot támasztott a mi szívünkbe is


2Kor 3,15 - 4,1.3-6

Sőt, mind a mai napig, mikor Mózest olvassák, lepel takarja szívüket. De amikor megtérnek az Úrhoz, elvétetik majd a lepel [Kiv 34,34]. Mert az Úr Lélek, s ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét [Kiv 16,7], ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által. Mivel tehát ilyen szolgálatunk van, miután irgalmasságot nyertünk, nem csüggedünk el, Ha a mi evangéliumunk mégis el van takarva, azok előtt van eltakarva, akik elvesznek, akikben ennek a világnak az istene elvakította a hitetlen értelmet, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium fénye ne ragyogjon fel számukra. Mi ugyanis nem önmagunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, az Urat; önmagunkat pedig mint a ti szolgátokat Jézusért. Mert Isten, aki azt mondta: ,,A sötétségből világosság ragyogjon fel’’, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.

Zs 84

A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Megkegyelmeztél országodnak, Uram, véget vetettél Jákob fogságának. Megbocsátottad néped vétkét, betakartad minden bűnét. Visszatartottad nagy haragodat, elfordítottad felindulásod hevét. Állíts helyre minket, szabadító Istenünk, s fordítsd el rólunk haragodat! Vagy örökre haragszol ránk, és kiterjeszted haragodat nemzedékről nemzedékre? Ugye felénk fordulsz és életre keltesz minket és néped örvendezhet majd tebenned? Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat, és szabadításodat add meg nekünk. Hadd halljam meg, mit szól hozzám az Úr Isten, hisz ő békét hirdet nemzetének, szentjeinek, s mindazoknak, akik megtérnek szívükben. Bizony, közel van üdvössége azokhoz, akik félik őt, hogy dicsőség lakozzék országunkban. Az irgalom és az igazság egymásra lelnek, csókot vált az igazságosság és a béke. Hűség sarjad a földből és igazság tekint le az égből. Valóban, az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét. Igazságosság jár előtte, s követi az úton lépteit.

Mt 5,20-26

Mert mondom nektek: ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: ,,Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre'' [Kiv 20,13]. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: ,,Oktalan'', méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: ,,Bolond'', méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj , békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.