2017.07.03. hétfő: SZENT TAMÁS APOSTOL (ünnep)

Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok


Ef 2,19-22

Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

Zs 116

ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!

Jn 20,24-29

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!’’ Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!’’ Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!’’ Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!’’ Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!’’ Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.’’