2017.08.04. péntek: VIANNEY SZENT JÁNOS

Ezek az Úr ünnepei, amelyeket ki kell hirdetnetek


Lev 23,1.4-11.15-16.27.34b-37

Így szólt továbbá az Úr Mózeshez: Ezek pedig az Úrnak azok a szent ünnepei, amelyeket a maguk idejében kell megülnötök. Az első hónapban, a hó tizennegyedik napján, estefelé, az Úr pászkája van; ennek a hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan ünnepe van. Hét napon át kovásztalant egyetek. Az első nap nagy és szent legyen számotokra, semmiféle szolgai munkát ne végezzetek rajta. Mind a hét napon tűzáldozatot mutassatok be az Úrnak. A hetedik nap ismét nagy és szent legyen: semmiféle szolgai munkát ne végezzetek rajta.’’ Így szólt továbbá az Úr Mózeshez: ,,Szólj Izrael fiaihoz, s mondd nekik: Ha majd bejuttok arra a földre, amelyet én nektek adok, s learatjátok vetését, vigyetek egy kalászos kévét aratásotok zsengéjéül a paphoz, s ő ajánlja fel a szombat után következő napon a kévét az Úr előtt és szentelje meg, hogy kedvesen fogadja tőletek. Számláljatok aztán a szombatot követő naptól, amelyen a zsenge-kévét bemutattátok, hét teljes hetet a hetedik hét letelte után következő napig, azaz ötven napot, s akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak ,,Ennek a hetedik hónapnak tizedik napján az engesztelés nagy ünnepe legyen; szentnek nevezzétek, tagadjátok meg magatokat rajta és mutassatok be tűzáldozatot az Úrnak. ,,Szólj Izrael fiaihoz: Ennek a hetedik hónapnak tizenötödik napjától fogva hét napon át sátoros ünnep legyen az Úrnak. Az első napot nagynak és szentnek hívjátok: semmiféle szolgai munkát ne végezzetek rajta. Mind a hét napon mutassatok be tűzáldozatot az Úrnak. A nyolcadik nap ismét nagy és szent legyen és mutassatok be rajta tűzáldozatot az Úrnak, mert az a záró gyülekezés napja: semmiféle szolgai munkát ne végezzetek rajta. Ezek az Úrnak azok az ünnepei, amelyeket nagynak és szentnek kell hívnotok és amelyeken tűzáldozatokat, egészen elégő áldozatokat és ételáldozatokat kell bemutatnotok az Úrnak, aszerint, amint azt az egyes napok szertartása megszabja.

Zs 80

A karvezetőnek. A ,,Szőlőprések’’ szerint. Ászáftól. Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek, ujjongjatok Jákob Istenének. Kezdjetek énekelni és szóljon a dob, a szép hangú lant és a hárfa. Fújjátok a harsonát újholdkor, és holdtöltekor, ünnepünk napján. Ez Izrael törvénye, Jákob Istenének parancsa. Bizonyságául rendelte ezt Józsefnek, amikor kivonult Egyiptom földjéről. Ismeretlen beszédet hallottam: ,,Megszabadítottam hátát a tehertől, kezét a rabszolga-kosártól. Szorongatásodban segítségül hívtál, s én megszabadítottalak, meghallgattalak a fergeteg rejtekéből, a Meriba vizénél próbára tettelek. Halljad, én népem, hadd intselek! Izrael, bárcsak meghallgatnál engem! Ne legyen más isten közötted, ne imádj idegen istent! Mert én vagyok a te Urad, Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről: nyisd ki szádat és én megtöltöm. De népem nem hallgatott szavamra, s Izrael nem figyelt rám. Ezért ráhagytam őket szívük keménységére, hadd menjenek a saját fejük után. Ha népem rám hallgatott volna, ha Izrael az én útjaimon járt volna, rögtön megaláztam volna ellenségeit, s üldözőire vetettem volna kezemet. Hízelegnének neki az Úr ellenségei, s idejük örökké tartana. Táplálnám őket a búza javával, és jóltartanám mézzel a kősziklából.’’

Mt 13,54-58

Azután elment a saját falujába, és tanította őket a zsinagógájukban, úgy, hogy elcsodálkoztak rajta: ,,Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez? Anyját nem Máriának hívják, és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Nincs itt nálunk minden nővére? Honnan vette hát mindezt?’’ És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.’’ Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.