2017.08.18. péntek

(Szent Ilona, Szent Klaudia, Szent Rajnáld)

Kezetekbe adtam őket, és birtokba vettétek a földjüket


Józs 24,1-13

Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: ,,Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: A folyóvízen túl laktak eleinte atyáitok, Táré, Ábrahámnak és Náchornak atyja és más isteneknek szolgáltak. Éppen azért kihoztam atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, elvittem Kánaán földjére, megsokasítottam ivadékát és adtam neki Izsákot, Izsáknak pedig adtam Jákobot és Ézsaut. Ezek közül Ézsaunak odaadtam Szeír hegyét birtokul, Jákob pedig és fiai lementek Egyiptomba. Aztán elküldtem Mózest és Áront és megvertem Egyiptomot sok jellel és csodával. Majd kihoztalak titeket s atyáitokat Egyiptomból és eljutottatok a tengerhez, s az egyiptomiak harciszekerekkel és lovassággal egészen a Vörös-tengerig űzték atyáitokat. Ekkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak: s ő sötétséget vetett közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk zúdította a tengert, s az elborította őket, a ti szemetek pedig nézte mindazt, amit Egyiptommal cselekedtem. Aztán hosszú ideig a pusztában laktatok. Majd bevittelek titeket az amoriták földjére, akik a Jordánon túl laktak, s amikor azok hadba szálltak ellenetek, kezetekbe adtam őket, s ti elfoglaltátok földjüket, és megöltétek őket. Aztán meg Bálák, Szefor fia, Moáb királya kelt harcra Izraellel és elküldött és elhívatta Bálámot, Beor fiát, hogy átkozzon meg titeket, de én nem akartam őt meghallgatni, sőt ellenkezőleg, megáldattalak vele titeket, s így megszabadítottalak titeket kezéből. Majd átjöttetek a Jordánon, s eljutottatok Jerikóhoz, és ennek a városnak az emberei, az amoriták, a periziták, a kánaániak, a hetiták, a girgasiták, a hivviták meg a jebuziták hadba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. Darazsakat küldtem el előttetek, s így vetettem ki helyükből őket, az amoriták két királyát -- nem a te kardod és íjad által. Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, s városokat, amelyeket nem építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőket s olajfákat, amelyeket nem ültettetek.

Zs 135

ALLELUJA! Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Áldjátok az istenek Istenét, mert irgalma örökkévaló! Áldjátok az urak Urát, mert irgalma örökkévaló! Őt, aki nagy csodákat művel egymaga, mert irgalma örökkévaló! Aki az egeket bölcsen alkotta, mert irgalma örökkévaló! Aki szétterítette a földet a vizeken, mert irgalma örökkévaló! Aki a nagy világítókat alkotta, mert irgalma örökkévaló! A napot, hogy uralkodjék a nappalon, mert irgalma örökkévaló! A holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak az éjszakán, mert irgalma örökkévaló! Aki megverte elsőszülöttjeiben Egyiptomot, mert irgalma örökkévaló! És kivezette közülük Izraelt, mert irgalma örökkévaló! Hatalmas kézzel és felemelt karral, mert irgalma örökkévaló! Aki kettéhasította a Vörös-tengert, mert irgalma örökkévaló! S átvitte Izraelt a közepén, mert irgalma örökkévaló! De a Vörös-tengerbe vetette a fáraót és seregét, mert irgalma örökkévaló! Aki a pusztában vezérelte népét, mert irgalma örökkévaló! Aki megvert nagy királyokat, mert irgalma örökkévaló! És megölt hatalmas királyokat, mert irgalma örökkévaló! Szehont, az amoriták királyát, mert irgalma örökkévaló! Ógot, Básán királyát, mert irgalma örökkévaló! S odaadta örökségül földjüket, mert irgalma örökkévaló! Örökségül szolgájának, Izraelnek, mert irgalma örökkévaló! Aki megemlékezett rólunk megaláztatásunkban, mert irgalma örökkévaló! És megszabadított minket ellenségeinktől, mert irgalma örökkévaló! Aki eledelt ad minden testnek, mert irgalma örökkévaló! Áldjátok az ég Istenét, mert irgalma örökkévaló!

Mt 19,3-12

Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?’’ Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?’’ [Ter 1,27] Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz [Ter 2,24]. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.’’ Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni [MTörv 24,1] és úgy kell elbocsátani?’’ Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznaság miatt --, és mást vesz el, házasságot tör.’’ Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.’’ Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.’’