2017.09.09. szombat

(Szent I.Szergiusz, Kláver Szent Péter)

Krisztus kiengesztelt bennünket, hogy szentté és szeplőtelenné tegyen


Kol 1,21-23

Titeket is, akik egykor elidegenedettek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, kiengesztelt most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé. Maradjatok meg ezért a hitben szilárdan és állhatatosan, ne tántorodjatok el az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amelyet minden teremtménynek hirdettek az ég alatt, s amelynek én, Pál, a szolgája lettem.

Zs 53

A karvezetőnek. Lantra. Maszkíl Dávidtól, amikor Zíf lakói Saulhoz mentek és így szóltak: ,,Íme, Dávid nálunk rejtőzködik.’’ Isten, szabadíts meg engem nevedben, hatalmaddal szolgáltass igazságot nekem! Isten, hallgasd meg imádságomat, fogadd füledbe szám szavait. Mert idegenek keltek föl ellenem, erőszakosak törnek életemre, akik nem tekintenek Istenre. Íme, azonban, Isten segít engem, s az Úr oltalmazza lelkemet. Fordítsd a rosszat ellenségeimre, igazságodban pusztítsd el őket! Készségesen áldozom majd neked, és hálát adok, Uram, jóságos nevednek; Mert minden nyomorúságból kiragadott engem, és szemem lenézheti ellenségeimet.

Lk 6,1-5

Történt pedig, hogy szombaton, amikor a vetések közt járt, tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezeikkel kimorzsolva megették. A farizeusok közül egyesek azt mondták nekik: ,,Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?’’ Jézus ezt felelte nekik: ,,Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor éhezett, ő és akik vele voltak [1 Sám 21,2-7]? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak?’’ Aztán hozzátette: ,,Az Emberfia ura a szombatnak is.’’