2017.10.25. szerda: Pannonhalmi SZENT MÓR

A bűntől megszabadulva az igaz élet szolgái lettetek


Róm 6,12-18

Ne uralkodjék tehát a bűn halandó testetekben, ne engedelmeskedjetek kívánságainak, de ne is adjátok oda tagjaitokat a bűnnek a gonoszság fegyvereiként, hanem mint akik a halálból életre keltetek, adjátok magatokat Istennek, s tagjaitokat is, mint az igazság fegyvereit, adjátok Istennek. Mert a bűn nem fog uralkodni rajtatok, hisz nem vagytok már a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt. Mi következik tehát ebből? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Isten ments! Nem tudjátok, hogy ha odaadjátok magatokat szolgák gyanánt engedelmességre annak, akinek engedelmeskedtek, a szolgái vagytok: vagy a bűné a halálra, vagy az engedelmességé a megigazulásra? Hála legyen azonban Istennek, hogy bár szolgái voltatok a bűnnek, szívből engedelmesek lettetek annak a tanításnak, amelynek Isten átadott titeket, s így megszabadultatok a bűntől, és az igazság szolgái lettetek.

Zs 123

Zarándok-ének. Dávidtól. Ha nem az Úr lett volna velünk, -- vallja meg most Izrael, -- ha nem az Úr lett volna velünk, amikor az emberek fölkeltek ellenünk, talán elevenen nyeltek volna el minket, amikor haragjuk felgerjedt ellenünk. Talán elnyeltek volna minket a vizek, rohanó patak árasztott volna el minket, talán elborítottak volna a felbőszült vizek. Áldott az Úr, aki nem engedte meg, hogy fogaik martaléka legyünk! Megszabadultunk, mint a madár, a vadászok csapdájától. A csapda összetört és mi megszabadultunk. Az Úr nevében van a mi segítségünk, aki az eget és a földet alkotta.

Lk 12,39-48

Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.’’ Péter ekkor megkérdezte: ,,Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?’’ Az Úr így válaszolt: ,,Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: ,,Késik az én uram'', és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.