2017.10.29. vasárnap: ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP

Ha hozzám kiált a szegény segítségért, meghallgatom


Kiv 22,20-26

A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. Az özvegyet vagy árvát ne nyomorgassátok. Ha sanyargatjátok őket, hozzám kiáltanak. Én meghallgatom kiáltásukat, felizzik haragom, és megöllek titeket karddal, úgyhogy feleségeitek özvegyekké lesznek és a fiaitok árvákká. Ha pénzt adsz kölcsön az én népemből való szegénynek, aki közötted lakik, ne szorongasd, mint az uzsorás, és ne vess ki rá kamatot. Ha zálogba vetted embertársad köpenyét, naplemente előtt add vissza neki. Hiszen az az egyetlen takarója, testének öltözete, és nincs egyebe, amiben alhatna. Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert én irgalmas vagyok.

Zs 17

A karvezetőnek. Dávidtól, az Úr szolgájától, aki ez ének igéit intézte az Úrhoz, amikor az Úr megszabadította őt minden ellenségének hatalmából és Saul kezéből. Így szólt tehát:Szeretlek Uram, én erősségem! Uram, én erősségem, menedékem és megszabadítóm; Én Istenem, segítségem, akiben reménykedem, oltalmazóm, üdvösségem szarva, aki fölemelsz engem. Dicsérem és segítségül hívom az Urat, és megszabadulok ellenségeimtől. Körülvettek a halál hullámai, megrémítettek a gonoszság örvényei, körülfogtak az alvilág kötelei, hatalmukba kerítettek a halál tőrei. Szorultságomban az Urat hívtam segítségül, Istenemhez kiáltottam. Ő meghallgatta templomából szavam, és hozzá intézett kiáltásom a füléhez jutott. A föld megindult és megreszketett, alapjukban megrendültek a hegyek, és megindultak, mert ő haragra gerjedt. Füst szállt fel orrából, és emésztő tűz a szájából, égő parazsat lövellt magából. Lehajtotta az eget és leszállott, ködhomály volt lába alatt. Fölszállt a kerubok fölé, a szél szárnyain repült. Rejtekhelyévé tette a sötétséget, sátrat vont maga köré sötét vízből, a lég felhőiből. Arcának fényessége előtt futottak a felhők, a jégeső s az izzó parázs. Dörgött az Úr az égből, hallatta hangját a Fölséges: jégeső és az izzó parázs. Kilőtte nyilait és szétszórta őket, leküldte villámait és szétzavarta őket. Előtűntek a vizek forrásai, feltárultak a földkerekség alapjai korholó szavadtól, Uram, haragod leheletének fúvásától. Lenyúlt a magasból, megfogott, a nagy vizekből kihúzott engem. Megszabadított hatalmas ellenségeimtől, nálamnál hatalmasabb gyűlölőimtől. Megrohantak engem nyomorúságom napján, de támaszom lett az Úr. Kivezetett a szabad térre engem, megmentett, mert kedvét lelte bennem. Megfizetett nekem az Úr igaz voltom szerint, megjutalmazott kezem tisztasága szerint, mert megőriztem az Úr útjait, Istenemtől gonoszul el nem tértem. Mert szem előtt tartottam minden rendeletét, igaz ítéleteit magamtól el nem távolítottam. Mert szeplőtelen voltam előtte, s őrizkedtem, hogy vétkem ne legyen. Megfizetett nekem az Úr igaz voltom szerint, kezemnek előtte ismeretes tisztasága szerint. A szenthez szent vagy, az ártatlan emberhez ártatlan, a választotthoz választott vagy, a fondorkodókat kiforgatod. Mert a megalázott népet megmented, de megalázod a kevélyek szemét. Mert te gyújtod meg, Uram, lámpásomat, Isten teszi világossá sötétségemet. Mert te ragadsz ki a kísértésből, Istenem által ugrom át a falat. Én Istenem! -- Szeplőtelen az ő útja, tűzben próbált az Úr szava, oltalmazója ő minden benne bízónak. Valóban, ki Isten az Úron kívül? Ki kőszikla a mi Istenünkön kívül? Ő az Isten, aki erővel övezett fel engem, és szeplőtelenné tette utamat. Lábamat gyorssá tette mint a szarvasét, és magaslatokra állított fel engem. Kezemet harcra tanította, karom ércveretű íjat feszít. Üdvösséged pajzsát adtad nekem, jobbod fölemelt és jóságod naggyá tett engem. Tág teret nyitottál lépteimnek, és bokáim nem gyengültek el. Üldözőbe vettem ellenségeimet s elfogtam őket, nem tértem vissza, míg el nem pusztultak. Összetörtem őket, nem tudtak felkelni, a lábam alá estek. Erővel öveztél fel engem a harcra, az ellenem állókat alám vetetted. Megszalasztottad ellenségeimet, és gyűlölőimet széjjelszórtad. Kiáltottak, de nem volt, aki megmentse őket, kiáltottak az Úrhoz, de nem hallgatott rájuk. Szétszórtam őket, mint a szél a port, széttiportam őket, mint az utca sarát. Népem lázadásától megmentettél, nemzetek vezetőjévé tettél engem. Az a nép, amelyet nem ismertem, szolgámmá lett, mihelyt füle hallotta, engedelmeskedett nekem. Idegen fiak hízelegtek nekem, idegenek fiai erejüket vesztették, remegtek rejtekükben. Él az Úr, áldott legyen Segítőm, magasztalják az én megmentő Istenemet! Isten, aki megengeded, hogy bosszút álljak, és népeket vetsz alám, aki megszabadítasz haragos ellenségeimtől, az ellenem támadók fölé juttatsz, megszabadítasz az erőszak emberétől. Dicsérlek érte, Uram, a nemzetek között, és zsoltárt zengek nevednek, aki bőségesen segíti királyát, aki irgalmat gyakorol Fölkentjével, Dáviddal és utódaival mindörökké.

1Tessz 1,5c-10

Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben. Ti pedig a mi követőink lettetek, és az Úréi, elfogadtátok az igét sok szorongatás közt, a Szentlélek örömével. Így példaképpé lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájában. Az Úr igéjének hirdetése ugyanis tőletek haladt tovább, nem csak Makedóniában és Akhájában. Istenbe vetett hitetek eljutott mindenhová, úgyhogy szükségtelen is arról beszélnünk. Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, és hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megment minket a jövendő haragtól.

Mt 22,34-40

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: ,,Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?’’ Ő azt felelte neki: ,,,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből'' [MTörv 6,5]. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat'' [Lev 19,18]. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.’’