2018.02.12. hétfő

Hitetek próbája állhatatosságot eredményez


Jak 1,1-11

Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét nemzetségnek! Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez. A béketűrés pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek. Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. De ne kételkedve, hanem hittel kérje, mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, amelyet a szél fölver, és ide-oda hajszol. Az ilyen ember ne gondolja, hogy kap valamit az Úrtól. Minden útján állhatatlan a kettős lelkű ember. A szegény sorsú testvér azzal dicsekedjék, hogy felemelték, a gazdag viszont azzal, hogy megalázták, mert el fog tűnni, mint a fű virága. Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, lehullott a virága, s tönkrement a színpompája; így fog a gazdag is elhervadni az ő útján.

Zs 118,67-76

Amíg megalázás nem ért, tévelyegtem, most azonban teljesítem immár, amit elrendeltél. Jóságos vagy te: jóvoltodban taníts meg engem rendeleteidre. A hatalmasok álnokságokat gondolnak ki ellenem, de én teljes szívvel megtartom parancsaidat. Az ő szívük megalvadt, mint a zsír, én azonban törvényeidben gyönyörködöm. Javamra válik, hogy megaláztál engem, hogy megtanuljam igazságaidat. Szád törvénye nekem többet ér mint ezernyi arany és ezüst. Kezed teremtett és formált engem, adj értelmet, hogy megtanuljam parancsaidat. Örvendezve néznek engem, akik téged félnek, mert erősen bízom szavaidban. Tudom, Uram, hogy ítéleteid igazságosak, és méltán aláztál meg engem. Vigasztaljon meg engem irgalmad, miként szolgádnak ígérted.

Mk 8,11-13

Mikor kiszállt, a farizeusok elkezdtek vele vitatkozni, és kísértették őt, égi jelet kérve tőle. Ekkor lelke mélyéből felsóhajtott és azt mondta: ,,Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony, mondom nektek: nem kap jelet ez a nemzedék.’’ Azután otthagyta őket, ismét a hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra.