2018.06.07. csütörtök

Ha Vele halunk, Vele is fogunk élni


2Tim 2,8-15

Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. Erre figyelmeztess, kérve-kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét.

Zs 24

Dávid zsoltára. Hozzád emelem, Uram, lelkemet, Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy megszégyenüljek, és ellenségeim ujjongjanak fölöttem! Hisz senki, aki tebenned bízik, meg nem szégyenül. De szégyen éri mindazokat, akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek. Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, és ösvényeidre taníts meg engem! Vezess és oktass engem igazságodra, mert te vagy az én üdvözítő Istenem, és én tebenned bízom szüntelen! Emlékezzél meg, Uram, könyörületedről, és irgalmadról, hisz azok öröktől valók! Ifjúkorom bűneire s botlásaira ne gondolj vissza; Irgalmad szerint emlékezzél meg rólam, hiszen te jó vagy, én Uram! Édes az Úr és igazságos, ezért útbaigazítja a vétkeseket. Végzésével vezérli az alázatosakat, megtanítja útjaira a szelídeket. Az Úr minden útja irgalom és igazság azok iránt, akik szövetségét és törvényeit megtartják. A te saját nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az! Ki az, aki féli az Urat? Annak megmutatja, milyen utat válasszon. Annak boldogságot élvez majd a lelke, és utóda örökli a földet. Barátja az Úr azoknak, akik őt félik, és szövetségét megmutatja nekik. Állandóan az Úrra tekint szemem, mert ő húzza ki lábamat a tőrből. Tekints rám és irgalmazz nekem, mert elhagyatott és szegény vagyok. Szívem szorongatásai megsokasodtak, vezess ki ínségemből engem. Nézd megalázottságomat és szenvedésemet, bocsásd meg minden vétkemet! Nézd, milyen sokan vannak ellenségeim, milyen ádáz gyűlölettel gyűlölnek engem! Oltalmazz és szabadíts meg engem, ne hagyd, hogy megszégyenüljek, hiszen benned remélek! Álljanak mellém az ártatlanok és az igazak, mert beléd vetem bizalmamat. Szabadítsd meg Isten, Izraelt minden szorongatásából!

Mk 12,28b-34

Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: ,,Melyik a legelső az összes parancs közül?’’ Jézus így felelt neki: ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!'' [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.’’ Az írástudó ekkor azt mondta neki: ,,Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat -- többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.’’ Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: ,,Nem vagy messze az Isten országától.’’ Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.