2018.08.06. hétfő: URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA (ünnep)

Ruhája fehér volt mint a hó


Dán 7,9-10.13-14

Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.

vagy

2Pét 1,16-19

Mert nem mesterségesen kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának. Mikor ugyanis az Atyaistentől tiszteletet és dicsőséget nyert, ez a szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: ,,Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!’’ Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben.

Zs 96

Király az Úr! Ujjongjon a föld, örvendezzék a temérdek sziget! Felhő és homály van körülötte, igazság és jog trónjának alapja. Tűz halad előtte, s körös-körül felperzseli ellenségeit. Villámai beragyogják a föld kerekségét, láttára megrendül a föld. Viaszként olvadoznak a hegyek az Úr előtt, az egész föld Ura előtt. Az egek hirdetik igazságát, minden nemzet látja dicsőségét. Jussanak szégyenbe mindazok, akik faragott képeket imádnak, és bálványaikkal kérkednek. Imádjátok őt, angyalai mind! Hallja ezt Sion és örvendezik, és ujjonganak Júda leányai ítéleteiden, Uram. Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész földön, messze magasan állsz minden isten fölött. Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a rosszat; szentjeinek lelkét megőrzi, a gonoszok kezéből megszabadítja őket. Világosság támad az igaznak, s öröm az igaz szívűeknek. Örvendezzetek, igazak, az Úrban, és dicsérjétek szent emlékezetét!

Mk 9,2-10

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: ,,Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.’’ Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok’’ [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: ,,amikor halottaiból feltámad''.