2018.10.14. vasárnap: ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP

(Szent I.Kallixtusz, Szent Burkhard)

A gazdagságot a bölcsességhez mérve semminek tartottam


Bölcs 7,7-11

Ezért könyörögtem, és okosság adatott nekem, imádkoztam, és eljött hozzám a bölcsesség lelke. Többre becsültem azt országnál és trónnál, s a gazdagságot hozzá mérve semminek tartottam, nem tettem vele egy sorba drágakövet, mert minden arany hozzá képest csak kevés homok, s az ezüst mellette csupán sárnak számít. Egészségnél, szépségnél jobban szerettem, s eltökéltem, hogy világosságul használom, mert a fénye soha el nem alszik. De vele együtt a többi jó is hozzám jött, és mérhetetlen gazdagság volt a kezében.

Zs 89

Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te lettél a mi menedékünk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek lettek, a föld és a világ születtek, te öröktől fogva és mindörökké vagy, Isten! Te visszatéríted az embert a porba, azt mondod: ,,Térjetek oda vissza, emberek fiai.’’ Hiszen szemed előtt ezer esztendő olyan, mint az eltűnt tegnapi nap, vagy mint egy őrváltásnyi idő éjszaka. Elragadod őket, olyanok mint az álom, mint a reggel kiviruló fű: reggel kihajt és virágzik, estére lehull és elszárad. Elenyészünk ugyanis neheztelésed miatt, rettegjük haragod. Magad elé állítod gonoszságainkat, titkainkat arcod világossága elé. Napjaink mind elmúlnak haragodban, éveinket, mint egy sóhajtást, bevégezzük. Éveink száma a hetven esztendőt ha eléri, vagy az erőseké a nyolcvanat, és azok nagyrésze is munka és fájdalom, gyorsan elmúlnak és mi elmegyünk. Ki ismeri haragod erejét és félelmetes felindulásodat? Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket. Fordulj meg, Uram, végre valahára, légy irgalmas szolgáidhoz. Tölts el minket kora reggel irgalmaddal, hogy ujjongjunk és vigadjunk egész életünkben. Örvendeztess minket annyi napig, mint amennyin megaláztál minket, s annyi évig, mint amennyin nyomorúságot láttunk. Nyilvánuljon meg műved szolgáidon és dicsőséged az ő fiaikon. Derüljön ránk a mi Urunk, Istenünk fényessége, kezünk munkáját erősítsd meg, és áldd meg kezünk munkáját!

Zsid 4,12-13

Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.

Mk 10,17-30

Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: ,,Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?’’ Jézus erre azt mondta neki: ,,Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!’’ [Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20] Az illető azt felelte neki: ,,Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.’’ Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: ,,Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!’’ Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: ,,Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!’’ A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: ,,Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.’’ Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?’’ Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: ,,Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges’’ [Ter 18,14; Jób 42,2]. Ekkor megszólalt Péter: ,,Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!’’ Jézus azt felelte: ,,Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.