2018.11.07. szerda

(Szent Willibrord, Szent Engelbert)

Isten maga műveli bennetek a szándékot és a végrehajtást is


Fil 2,12-18

Így tehát, kedveseim, amint mindig is engedelmesek voltatok, munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel, nemcsak úgy, ahogy jelenlétemben tettétek, hanem még sokkal inkább most, a távollétemben. Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint. Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között [MTörv 32,5], akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben. Ragaszkodjatok az élet igéjéhez, hogy meglegyen a dicsőségem Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam eredménytelenül [Iz 65,23 G]. Sőt, ha a hitetek áldozatán és szolgálatán felül még véremet is kiontják italáldozatul, örülök és együtt örvendezem mindnyájatokkal. Hasonlóképpen ti is örüljetek, és velem együtt örvendezzetek.

Zs 26

Dávidtól. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem? Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak meg és elesnek. Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem; Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát. Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején, elbújtat sátra rejtekében, kősziklára emel fel engem. Így fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Én pedig diadalkiáltással áldozatot mutatok be hajlékában, éneklek és zsoltárt zengek az Úrnak. Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Rólad mondja a szívem: ,,Téged keres tekintetem!’’ A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat, ne fordulj el haragodban szolgádtól, te vagy segítőm; Ne hagyj el és ne vess meg engem, üdvözítő Istenem! Hisz atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem. Mutasd meg nekem, Uram, utadat, és vezess engem a helyes ösvényre ellenségeim miatt. Ne adj át ellenségeim akaratának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, akik erőszakot lihegnek. Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban!

Lk 14,25-33

Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: ,,Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ,,Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.'' Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.