2019.08.23. péntek

(Limai Szent Róza, Benizzi Szent Fülöp)

Ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg


Rut 1,1.3-6.14b-16.22

Az egyik bíró napjaiban, amikor a bírák kormányoztak, éhínség támadt az országban. Ekkor egy ember, aki Júda Betleheméből származott, elindult, hogy egy időre Moáb földjén telepedjen le feleségével és két fiával együtt. Közben meghalt Elimelek, Noémi férje, és az asszony magára maradt fiaival. A fiúk moábi feleséget vettek: az egyiket Orfának hívták, a másikat pedig Rútnak. Miután tíz esztendeig ott laktak, meghalt mindkettő, vagyis Mahálon és Kelion, így az asszony, megfosztva két fiától és férjétől, magára maradt. Ekkor felkelt két menyével együtt, hogy visszatérjen Moáb földjéről hazájába; hallotta ugyanis, hogy az Úr rátekintett népére, és eleséget adott nekik. Erre azok ismét hangos sírásra fakadtak. Orfa ezután megcsókolta anyósát és visszatért, Rút azonban ragaszkodott anyósához. Noémi ekkor így szólt hozzá: ,,Íme, sógornőd visszatért népéhez és isteneihez, menj vele!’’ Ő azonban ezt felelte: ,,Ne légy ellenemre azzal, hogy hagyjalak el és távozzam, mert ahova te mégy, oda megyek én is, s ahol te laksz, ott lakom én is. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Eljött tehát Noémi, a moábi Rúttal, a menyével együtt, arról a földről, ahol jövevényként tartózkodott, és visszatért Betlehembe, éppen akkor, amikor aratni kezdték az árpát.

Zs 145

ALLELUJA! Dicsérd lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg csak élek, zsoltárt énekelek Istenemnek, amíg csak leszek. Ne bízzatok fejedelmekben, emberek fiaiban, akik nem segíthetnek! Ha lelkük elszáll, visszatérnek a földbe, terveik még aznap mind megsemmisülnek. Boldog, akinek segítője Jákob Istene, akinek az Úrban, az ő Istenében van reménye! Ő alkotta az eget és a földet, a tengert és mindent ami bennük van. Hűségét megtartja örökre, igazságot szerez a méltatlanul szenvedőknek, kenyeret ad az éhezőknek.Az Úr megszabadítja a foglyokat, az Úr a vakokat látóvá teszi, az Úr felemeli a lesújtottakat, az Úr az igazakat szereti. Az Úr megoltalmazza a jövevényeket, felkarolja az özvegyet és az árvát, de elpusztítja a bűnösök útjait. Király az Úr mindörökké, a te Istened, Sion, nemzedékről nemzedékre.

Mt 22,34-40

Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: ,,Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?’’ Ő azt felelte neki: ,,,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből'' [MTörv 6,5]. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat'' [Lev 19,18]. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.’’