2019.10.28. hétfő: SZENT SIMON ÉS JÚDÁS(TÁDÉ) APOSTOLOK (ünnep)

Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok


Ef 2,19-22

Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

Zs 18A

A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm!

Lk 6,12-16

Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett.