2019.12.26. csütörtök: SZENT ISTVÁN VÉRTANÚ (ünnep)
Uram, kezedbe ajánlom lelkemet
István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. Felléptek azonban néhányan abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokról, a cireneiekről, az alexandriaiakról neveztek el, és azokról, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal. Nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt.
Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: ,,Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.’’ Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörögött: ,,Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!’’
A karvezetőnek. Zsoltár Dávidtól. Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek, igazságodban szabadíts meg engem! Hajtsd hozzám füledet, siess, szabadíts meg! Légy oltalmazó sziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Mert erősségem és menedékem vagy, a te nevedért légy vezérem és viseld gondomat! Ments ki ebből a csapdából, amelyet ellenem titokban felállítottak, hiszen te vagy erősségem. Kezedbe ajánlom lelkemet, ments meg engem, Uram, igazság Istene! Gyűlölöd azokat, akik üres hiúságok után futnak, én azonban az Úrba vetem bizalmamat. Ujjongva örvendek irgalmasságodnak, hisz megláttad megalázottságomat, észrevetted ínségemet, és nem juttattál ellenség kezére, sőt tágas térre állítottad lábamat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongatnak engem, szemem, lelkem, testem a búsulástól elsenyved, mert fájdalomban enyészik el életem, és éveim siránkozásban. Az ínségtől ellankad erőm és remegnek csontjaim. Temérdek ellenségem miatt csúfsággá lettem, szomszédaim és ismerőseim nagyon félnek tőlem: akik meglátnak az utcán, elfutnak előlem. Mint a halott, feledésbe mentem a szívekben, mint összetört edény, olyanná lettem. Mert hallottam sokak szidalmazását, az iszonyatot mindenfelől; Amint egybegyűltek ellenem mindannyian, s azon tanakodtak, hogy elveszik életem. Én azonban benned bízom, Uram; Azt mondom: ,,Te vagy az én Istenem! Sorsom a te kezedben van.’’ Ments meg ellenségeim kezéből s üldözőimtől. Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat, szabadíts meg irgalmasságodban. Uram, ne hagyd, hogy szégyen érjen, hisz segítségül hívlak téged. Érje szégyen a gonoszokat és némuljanak el az alvilágban; Némuljanak el az álnok ajkak, melyek az igaz ellen gonoszat szólnak, kevélyen és megvetéssel. Uram, milyen bőséges a te édességed, amelyet elrejtettél a téged félők számára, amelyet a benned bízóknak juttatsz az emberek fiai előtt! Elrejted őket arcod rejtekében az emberek háborgatása elől; Megoltalmazod őket hajlékodban a perlekedő nyelvektől. Áldott az Úr, mert csodásan megmutatta irgalmát nekem a megerősített városban! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: ,,Elvetettél szemed elől engem!’’ Te azonban meghallgattad könyörgésem szavát, amikor kiáltottam hozzád. Szeressétek az Urat, szentjei mind, mert az Úr megőrzi a hűségest, de bőségesen megfizet a kevélyen cselekvőknek. Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!
De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül.