2019.12.27. péntek: SZENT JÁNOS APOSTOL (ünnep)
(Salkaházi Sára)
Az élet igéjét hirdetjük nektek
Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről -- mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk --, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.
Király az Úr! Ujjongjon a föld, örvendezzék a temérdek sziget! Felhő és homály van körülötte, igazság és jog trónjának alapja. Tűz halad előtte, s körös-körül felperzseli ellenségeit. Villámai beragyogják a föld kerekségét, láttára megrendül a föld. Viaszként olvadoznak a hegyek az Úr előtt, az egész föld Ura előtt. Az egek hirdetik igazságát, minden nemzet látja dicsőségét. Jussanak szégyenbe mindazok, akik faragott képeket imádnak, és bálványaikkal kérkednek. Imádjátok őt, angyalai mind! Hallja ezt Sion és örvendezik, és ujjonganak Júda leányai ítéleteiden, Uram. Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész földön, messze magasan állsz minden isten fölött. Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a rosszat; szentjeinek lelkét megőrzi, a gonoszok kezéből megszabadítja őket. Világosság támad az igaznak, s öröm az igaz szívűeknek. Örvendezzetek, igazak, az Úrban, és dicsérjétek szent emlékezetét!
Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!’’ Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.