2020.02.15. szombat
Nem tért meg gonosz útjáról Jeroboám
Jeroboám már most azt gondolta magában: ,,Még majd visszaszáll a királyság Dávid házára, ha e nép feljár, hogy az Úr házában, Jeruzsálemben áldozzon; így urához, Roboámhoz, Júda királyához fordul e nép szíve, s engem megölnek, s visszatérnek hozzá.’’ Gondolkodott, s tanakodott tehát, s két aranyborjút készíttetett, s azt mondta a népnek: ,,Ne járjatok fel többé Jeruzsálembe: íme, itt vannak isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről.’’ Egyiket Bételben állíttatta fel, a másikat pedig Dánban; lett is bűn ebből a dologból, mert a nép egészen Dánig, a borjút járt imádni. Majd magaslati templomokat építtetett, s papokat szerzett a köznépből, olyanokat, akik nem voltak Lévi fiai közül valók. Aztán ünnepet rendezett a nyolcadik hónapban, a hó tizenötödik napján, annak az ünnepnek a mintájára, amelyet Júdában szoktak ünnepelni és felment az oltárra -- hasonlóképpen cselekedett Bételben --, hogy áldozzon a borjúknak, amelyeket készíttetett, s beiktatta Bételben azoknak a magaslatoknak a papjait, amelyeket alkottatott.
Jeroboám azonban ezen dolgok után sem fordult vissza nagyon gonosz útjáról, sőt ellenkezőleg, papokat rendelt a magaslatokra a köznépből: aki csak akarta, felavattatta kezét, s a magaslatok papjává lett. Ez lett az oka annak, hogy Jeroboám háza vétket vont magára, s összedűlt és elpusztult a föld színéről.
Vétkeztünk, mint ahogy atyáink, igaztalanul cselekedtünk, gonoszságot követtünk el. Atyáink Egyiptomban nem értették meg csodáidat, nem fogták fel nagy irgalmadat, lázadoztak, amikor a tengerhez, a Vörös tengerhez jutottak. De ő megmentette őket nevéért, hogy megismeretesse hatalmát. Megfenyegette a Vörös tengert és az kiszáradt, és mint valami sivatagban, átvezette őket a mélységek között. Megmentette őket gyűlölőik kezéből, ellenségeik kezéből megszabadította őket. Víz borította el szorongatóikat, egy sem maradt életben közülük. Ekkor hittek szavainak, és dicséretére éneket zengtek. De csakhamar elfeledték tetteit, és nem bíztak terveiben, hanem heves kívánságra gerjedtek a sivatagban, és megkísértették Istent a pusztában. Ő teljesítette kérésüket, csömörlésig jóllakatta őket. Majd irigykedtek a táborban Mózesre, és Áronra, az Úr szentjére. Erre megnyílt a föld, elnyelte Dátánt, s elborította Abiron csoportját. Tűz gyulladt fel gyülekezetükben, láng égette el a bűnösöket. A Hórebnél borjút készítettek, és az öntött képet imádták. Dicsőségüket fölcserélték a füvet evő bika képével. Elfeledték Istent, aki megszabadította őket, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban, csodákat Kám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös tengeren.
Azokban a napokban, amikor ismét nagy tömeg volt együtt és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: ,,Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Ha étlen bocsátom haza őket, elgyöngülnek az úton, mert egyesek messziről jöttek közülük.’’ Tanítványai azt felelték neki: ,,Hogyan tarthatná jól az ember ezeket kenyérrel itt a pusztában?’’ Ő pedig megkérdezte őket: ,,Hány kenyeretek van?’’ Azok azt felelték: ,,Hét.’’ Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket. Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment.