2020.03.09. hétfő

(Római Szent Franciska, Savio Szent Domonkos)

Vétkeztünk, bűnbe estünk, Urunk, megszegtük törvényed


Dán 9,4b-10

A következőképpen imádkoztam az Úrhoz, Istenemhez, és a következő vallomást tettem: ,,Hozzád könyörgök, Uram, te nagy és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged és megtartják parancsaidat! Vétkeztünk, gonoszságot követtünk el, istentelenül cselekedtünk, eltávoztunk és elfordultunk parancsaidtól és végzéseidtől. Nem engedelmeskedtünk szolgáidnak, a prófétáknak, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és az ország egész népéhez. Az igazság a tied, Uram, az arcpirulás pedig, miként a jelen mutatja, a miénk, Júda férfiaié, Jeruzsálem lakóié, egész Izraelé, legyenek bár közel vagy távol, mindazokban az országokban, ahová száműzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel ellened vétkeztek. Uram, az arcpirulás a miénk, királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztek; de a tied, Urunk, Istenünk, az irgalom és a megbocsátás. Mi ugyanis eltávoztunk tőled, és nem hallgattunk az Úrnak, Istenünknek szavára, hogy törvénye szerint járjunk, amit nekünk szolgái, a próféták által adott.

Zs 78

Ászáf zsoltára. Isten, pogányok szállták meg örökségedet, megfertőzték szentséges templomodat, romhalmazzá tették Jeruzsálemet. Szolgáid holttestét odavetették eledelül az ég madarainak, szentjeid húsát a föld vadjainak. Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, akárcsak a vizet, és nem akadt, aki eltemette volna őket. Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, nevetséggé s csúfsággá azok előtt, akik körülöttünk laknak. Meddig még, Uram? Örökké tart haragod? Meddig lobog még bosszúságod, mint a tűz? A pogányokra öntsd haragodat, akik nem ismernek téged, s azokra az országokra, amelyek nem hívják segítségül nevedet. Hiszen felfalják Jákobot, és elpusztítják lakóhelyét! Ne emlékezzél meg atyáink gonoszságáról, siessen elénk irgalmasságod, mert nagyon nyomorultak lettünk. Segíts rajtunk, szabadító Istenünk neved dicsőségéért és ments meg minket, Bocsásd meg bűneinket a te nevedért! Miért mondják a pogányok között: ,,Hol van az ő Istenük?’’ Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemünk láttára szolgáid kiontott vérének megbosszulása. Jusson színed elé a bilincsbe vertek jajszava; Hatalmas karoddal tartsd életben a halálra szántakat. Öntsd vissza hétszeresen szomszédaink ölébe, ellened szórt szidalmaikat, Uram. Mi azonban, a te néped és legelőd juhai, hadd áldjunk téged örökké, és hadd hirdessük dicséretedet nemzedékről nemzedékre!

Lk 6,36-38

Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.’’