2020.10.24. szombat

(Claret Szent Antal Mária, Szent Gilbert)

Krisztus a fő, aki az egész testet egybekapcsolja


Ef 4,7-16

A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ezért mondja az Írás: ,,Felment a magasba, foglyokat vitt magával, s ajándékokat adott az embereknek.’’ [Zsolt 68,19] Az pedig, hogy ,,felment’’, mi mást jelent, mint hogy le is szállt a föld alsó részeire? Aki leszállt, ugyanaz, mint aki felment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindent. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége; hogy ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal. Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej. Általa az egész test, az összekötő ízek segítségével egybefogva és összetartva, minden egyes rész sajátos tevékenységével gondoskodik saját növekedéséről, hogy felépüljön a szeretetben.

Zs 121

Zarándok-ének. Dávidtól. Örvendeztem, amikor azt mondták nekem: ,,Az Úr házába megyünk.’’ És lábunk már itt áll udvaraidban, Jeruzsálem! Jeruzsálem városnak épült, részei pompásan egybeillenek. Oda járnak fel a törzsek, az Úr törzsei, hogy Izrael törvénye szerint hálát adjanak az Úr nevének. Ott állnak a bírói székek, Dávid házának székei. Kívánjatok békességet Jeruzsálemnek: ,,Bőségben éljenek, akik szeretnek téged! Békesség legyen falaid között és bőség tornyaidban!’’ Testvéreimért és a hozzám közelállókért mondom: ,,Béke legyen veled!’’ Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért jót kívánok neked.

Lk 13,1-9

Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: ,,Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.’’ Aztán ezt a példabeszédet mondta: ,,Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?'' De az így felelt neki: ,,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.''’’