2020.10.30. péntek

Aki megkezdte bennetek a jót, be is fejezi Krisztus napjára


Fil 1,1-11

Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, Krisztus Jézus összes szentjének Filippiben az elöljárókkal és a diákonusokkal együtt. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Valahányszor megemlékezem rólatok, hálát adok Istenemnek, és mindig, minden imádságomban örömmel könyörgök mindnyájatokért, mivel részt vesztek az evangélium szolgálatában az első naptól kezdve mindmáig. Bízom is abban, hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, teljessé teszi azt Krisztus Jézus napjáig. Illő is, hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, akik a bilincseimben, valamint az evangélium védelmezésében és megerősítésében mindannyian részesei vagytok a nekem juttatott kegyelemnek. Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében. Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék megismerésben és teljes megértésben, hogy meg tudjátok ítélni, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igazságnak Jézus Krisztus által szerzett gyümölcsével Isten dicsőségére és dicséretére.

Zs 110

Hálát adok az Úrnak, teljes szívemből, az igazak tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az Úr cselekedetei, kívánatosak mindenkinek, aki vágyik utánuk. Fönséges és ékesség az ő műve, és igazsága megmarad örökkön örökké. Emléket állított csodáinak, irgalmas és kegyes Úr. Enni adott az őt félőknek; Szövetségéről mindenkor megemlékezik. Megmutatta népének hatalmas művei erejét, nekik adta a nemzetek örökségét; Kezének műve igazmondás és igaz ítélet. Mind megbízhatók az ő rendelkezései; Örökkön örökké szilárdan állnak, hűségben és igazságban születtek. Megváltást küldött népének, örökre elrendelte szövetségét. Szent és félelmetes az ő neve. A bölcsesség kezdete az Úr félelme, helyesen gondolkodik mindenki, aki aszerint cselekszik; Dicsérete megmarad örökkön örökké. ALLELUJA!

Lk 14,1-6

Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. Ott egy vízkóros ember került elébe. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: ,,Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?’’ Azok csak hallgattak. Erre megérintette a beteget, meggyógyította, és elbocsátotta. Aztán így szólt hozzájuk: ,,Ha közületek valakinek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?’’ Erre nem tudtak mit felelni.