2021.04.11. vasárnap: HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA

(Az isteni irgalmasság vasárnapja)(Szent Szaniszló)

A hívők összessége szívében és lelkében egy volt


ApCsel 4,32-35

A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott dolgok árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt.

Zs 117

ALLELUJA! Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Mondja hát Izrael, hogy jó, hogy irgalma örökkévaló! Mondja hát Áron háza, hogy irgalma örökkévaló! Mondják hát, akik félik az Urat, hogy irgalma örökkévaló! Szorongatásomban segítségül hívtam az Urat, s az Úr meghallgatott és tágas térre vezetett. Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? Az Úr az én segítőm, s én lenézhetem ellenségeimet. Jobb az Úrhoz menekülni, mint emberben reménykedni. Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni. Mind körülvettek engem a nemzetek, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek, bizony körülvettek engem, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek engem, mint a méhek, föllobbantak, mint a tűz a bozótban, de az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Meglöktek, bizony meglöktek, hogy elessem, de az Úr megsegített engem! Az Úr az én erőm és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm. Ujjongás és diadal szava hangzik az igazak sátraiban: ,,Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja fölmagasztalt engem, az Úr jobbja győzelmet szerzett!’’ Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. Az Úr nagyon megfenyített engem, de nem engedett át a halálnak. Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hogy dicsérjem az Urat. Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál engem, és szabadítóm lettél. A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben. Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta! Nyújts, ó Uram, segítséget, adj, ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket. Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal, egészen az oltár szarváig. Istenem vagy te, hálát adok neked, Istenem vagy te, magasztallak téged. Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló.

1Jn 5,1-6

Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság.

Jn 20,19-31

Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!’’ Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.’’ Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.’’ Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!’’ Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!’’ Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!’’ Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!’’ Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!’’ Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.’’ Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit által az ő nevében életetek legyen.