2021.06.06. vasárnap: ÚRNAPJA (főünnep)

(Szent Norbert, Szent Kolos)

Annak a szövetségnek a vére ez, amelyet az Úr kötött


Kiv 24,3-8

Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden szavát és rendeletét. A nép egy szívvel-lélekkel felelte: ,,Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott!’’ Ekkor Mózes leírta az Úr minden beszédét. Majd felkelt kora reggel, oltárt épített a hegy tövében, és tizenkét emlékoszlopot állított, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Aztán odaküldte Izrael fiainak ifjait, hogy mutassanak be egészen elégő áldozatokat, és vágjanak az Úrnak békeáldozatul fiatal bikákat. Mózes pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a másik felét pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: ,,Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!’’ Ő pedig fogta a vért, és meghintette vele a népet, és így szólt: ,,Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek e szavak alapján!’’

Zs 115

Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: ,,Nagyon nagy megalázás ért!’’ Elkeseredésemben azt mondtam: ,,Hazug minden ember!’’ Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.

Zsid 9,11-15

Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva [Szám 19,9.17] a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk! Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét.

Mk 14,12-16.22-26

A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: ,,Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?’’ Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: ,,Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: ,,Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszhatom?'' Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.’’ Tanítványai elindultak és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek, ez az én testem.’’ Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ő pedig így szólt: ,,Ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv 24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.’’ Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.