2021.07.09. péntek

(Zhao Rong Szent Ágoston és vértanútársai)

Most már meghalhatok, mert már megláttam arcodat


Ter 46,1-7.28-30

El is indult Izrael mindenével, amije volt. Amikor eljutott Beersebába, ott áldozati állatokat vágott atyja, Izsák Istenének. Hallotta, hogy Isten szólítja őt éjszakai látomásban, és azt mondja neki: ,,Jákob, Jákob!’’ Ő így felelt: ,,Itt vagyok!’’ Isten azt mondta neki: ,,Én vagyok Isten, atyád Istene! Ne félj, csak menj le Egyiptomba, mert ott nagy nemzetté teszlek téged! Lemegyek oda veled, és amikor majd visszatérsz, felhozlak onnan. József fogja lezárni a szemedet saját kezével.’’ Fölkerekedett erre Jákob Beersebából. Fiai feltették őt gyermekeikkel és feleségeikkel együtt azokra a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elhozzák rajtuk az idős embert és mindenét, amit Kánaán földjén szerzett. El is jutott Egyiptomba Jákob minden utódával: fiaival, unokáival, lányaival és egész nemzetségével együtt. Júdát közben előre küldte Józsefhez, hogy mondja meg neki, jöjjön elé Gósenbe. Amikor aztán Gósen földjére érkezett, József befogatott szekerébe, és felment apja elé Gósenbe. Amikor meglátta, a nyakába borult, átölelte. és hosszan sírt. Izrael ekkor azt mondta Józsefnek: ,,Mostmár örömest halok meg, mert láttam arcodat, és életben hagylak itt téged.’’

Zs 36

Dávidtól. Ne irigykedj az elvetemültekre,ne féltékenykedj a gonosztevőkre; Mert mint a fű, csakhamar elszáradnak, s elfonnyadnak mint a zöldellő növény. Bízzál az Úrban s a jót cselekedd, akkor a földön fogsz lakni és betelsz hűséggel. Az Úrban leld gyönyörűséged, s ő megadja neked szíved kéréseit. Tárd fel az Úr előtt utadat, bízzál benne, ő majd eligazít. Mint a világosságot, felragyogtatja igazságod, és mint a delet, jogodat. Csendesülj el az Úrban és várd őt. Ne irigykedj arra, akinek szerencsés az útja, se arra az emberre, akinek cselekvése álnok. Állj el a haragtól és hagyd a bosszúságot; Ne irigykedj, hogy bűnbe ne essél, mert kiirtás vár a gonosztevőkre, s az Úrban bízók öröklik a földet. Kevés idő múlva a bűnös már nem lesz, a helyét sem találod, ha keresed. A szelídek pedig öröklik a földet, és élvezik a béke teljességét. Les a bűnös az igazra, fogát vicsorítja rá. Ám az Úr kineveti őt, mert előre látja, hogy eljön az ő napja. A bűnösök kardot rántanak, megfeszítik íjukat, hogy elejtsék a szegényt és a szűkölködőt, hogy megöljék az igaz úton járót. De saját szívükbe hatol a kardjuk, s összetörik íjuk. Többet ér a kevés az igaznak, mint sok bűnösnek a gazdagsága; Mert összetörik a bűnösök karja, de az Úr erőt ad az igaznak. Ismeri az Úr az ártatlanok napjait, s örökségük örökre megmarad. Rossz időkben sem vallanak szégyent, s az éhség napjaiban is jóllaknak. A bűnösök azonban elvesznek, s az Úr ellenségei eltűnnek, mint a mezők ékessége, eltűnnek, miként a füst. Kölcsönre szorul majd a bűnös és megfizetni nem tudja, de az igaz megkönyörül majd és adakozik. Mert az ő áldottai öröklik a földet, az átkozottak pedig elvesznek. Az Úr teszi szilárddá az ember lépteit, és útjában kedvét leli. Ha el is esik, sem üti meg magát, mert az Úr alátartja kezét. Ifjú voltam, meg is öregedtem, de sohasem láttam az igazat elhagyottan, sem gyermekét kenyeret koldulni. Könyörül és adakozik szüntelen, és áldott lesz gyermeke. Kerüld a rosszat, jót cselekedj, hogy megmaradhass örökkön-örökké! Mert az Úr szereti az igazságot, s szentjeit el nem hagyja. Örökre megbűnhődnek a gonoszok, és kipusztul az istentelenek magva; Az igazak pedig öröklik a földet, s örökkön-örökké rajta laknak. Bölcsességet beszél az igaznak szája, és igazságot szól nyelve. Szívében van Istenének törvénye, s nem ingadozik lépése. Leselkedik a bűnös az igazra, és halálra keresi; De az Úr nem adja kezére, s nem ítéli el, ha ítéletet mond felette. Várd az Urat és őrizd meg útjait, ő majd felmagasztal és öröklöd a földet; Látni fogod a bűnösök vesztét. Láttam az istentelent amint mindenek fölé emelkedik, zöldellő cédrusként magasodik; De íme, már nem volt ott, amikor visszatértem, kerestem és nem találtam. Ügyelj az ártatlanságra és figyelj az igazságra: mert a békés embernek van jövője, De egy szálig elvesznek a gonoszok, a bűnösök jövője pusztulás. Megsegíti az Úr az igazakat, oltalmazójuk a szorongatás idején. Megsegíti őket az Úr és megszabadítja, megmenti a bűnösöktől és megsegíti őket, mert őbenne reméltek.

Mt 10,16-23

Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.