2022.02.04. péntek
(Szent Veronika, Szent Hrabanusz Maurusz, Korzini Szent András)
Egész szívvel dalolt Dávid az Úrnak, és szerette Istenét
Mert amint a hájat elválasztják a hústól, úgy Dávid is kiválóbb volt Izrael fiainál. Oroszlánokkal úgy játszott, mint bárányokkal, és medvékkel úgy bánt, mint a juhok kisbárányaival. Már ifjúkorában megölte az óriást, és elvette népéről a gyalázatot, amikor felemelte kezét, s a parittya kövével leütötte a gőgös Góliátot, mert segítségül hívta az Urat, a Mindenhatót, aki erőt adott jobbjának, hogy leterítse a bátor harcos férfit, és felmagasztalja népe szarvát. Dicsővé tette őt ekként tízezer között, és magasztossá tette az Úr áldásaival, azzal, hogy felajánlotta neki a dicső koronát, és letiporta az ellenséget köröskörül, kiirtotta az ellenséges filiszteusokat -- mind a mai napig --, és letörte szarvukat örökre. Minden tette után magasztalást zengett a Szentnek és Magasságbelinek dicsőítő szavakkal. Teljes szívéből dicsérte az Urat, szerette Istent, aki őt alkotta, és erőt adott neki az ellenséggel szemben. Énekeseket állított fel az oltár előtt, és kellemes dallamokat énekeltetett velük.
Én Istenem! -- Szeplőtelen az ő útja, tűzben próbált az Úr szava, oltalmazója ő minden benne bízónak. Valóban, ki Isten az Úron kívül? Ki kőszikla a mi Istenünkön kívül? Ő az Isten, aki erővel övezett fel engem, és szeplőtelenné tette utamat. Lábamat gyorssá tette mint a szarvasét, és magaslatokra állított fel engem. Kezemet harcra tanította, karom ércveretű íjat feszít. Üdvösséged pajzsát adtad nekem, jobbod fölemelt és jóságod naggyá tett engem. Tág teret nyitottál lépteimnek, és bokáim nem gyengültek el. Üldözőbe vettem ellenségeimet s elfogtam őket, nem tértem vissza, míg el nem pusztultak. Összetörtem őket, nem tudtak felkelni, a lábam alá estek. Erővel öveztél fel engem a harcra, az ellenem állókat alám vetetted. Megszalasztottad ellenségeimet, és gyűlölőimet széjjelszórtad. Kiáltottak, de nem volt, aki megmentse őket, kiáltottak az Úrhoz, de nem hallgatott rájuk. Szétszórtam őket, mint a szél a port, széttiportam őket, mint az utca sarát. Népem lázadásától megmentettél, nemzetek vezetőjévé tettél engem. Az a nép, amelyet nem ismertem, szolgámmá lett, mihelyt füle hallotta, engedelmeskedett nekem. Idegen fiak hízelegtek nekem, idegenek fiai erejüket vesztették, remegtek rejtekükben. Él az Úr, áldott legyen Segítőm, magasztalják az én megmentő Istenemet! Isten, aki megengeded, hogy bosszút álljak, és népeket vetsz alám, aki megszabadítasz haragos ellenségeimtől, az ellenem támadók fölé juttatsz, megszabadítasz az erőszak emberétől. Dicsérlek érte, Uram, a nemzetek között, és zsoltárt zengek nevednek, aki bőségesen segíti királyát, aki irgalmat gyakorol Fölkentjével, Dáviddal és utódaival mindörökké.
Heródes király is hallott róla, mert a neve ismert volt már. Azt mondták: ,,Keresztelő János támadt fel halottaiból, azért működnek benne a csodatévő erők.’’ Mások pedig így szóltak: ,,Illés ő.’’ Ismét mások azt mondták: ,,Próféta ez; mintha egy lenne a próféták közül.’’ Ezeket hallva Heródes így szólt: ,,János, akinek a fejét vetettem, az támadt fel a halálból.’’ Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. János ekkor azt mondta Heródesnek: ,,Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.’’ Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem tudta. Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, figyelt szavaira, sok dologban hallgatott rá, és szívesen hallgatta őt. Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: ,,Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.’’ Meg is esküdött neki, hogy: ,,Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!’’ [Eszt 5,3]. Az kiment és megkérdezte anyjától: ,,Mit kérjek?’’ Az így szólt: ,,Keresztelő János fejét.’’ Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: ,,Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.’’ A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.