2022.09.05. hétfő

(Kalkuttai Szent Teréz)

Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk feláldoztatott


1Kor 5,1-8

Az a hír járja felőletek, hogy paráznaság van köztetek, és pedig olyan paráznaság, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki az apjának feleségével él. És ti még fel vagytok fuvalkodva, ahelyett, hogy inkább szomorkodnátok, és eltávolítanátok magatok közül azt, aki ezt a dolgot tette. Én, aki ugyan test szerint távol, de lélek szerint jelen vagyok, már ítéletet mondtam mint jelenlevő arról, aki így tett. A mi Urunk Jézus nevében fonódjék egybe a ti lelketek és az enyém, és a mi Urunk Jézus hatalmával adjuk át az ilyet a sátánnak, testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján. Dicsekvéstek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és az igazság kovásztalanságával.

Zs 5

A karvezetőnek. Fuvolára. Dávid zsoltára. Figyelj szavamra, Uram, halld meg panaszomat! Méltasd figyelmedre kiáltásomat, én királyom és én Istenem! Mert hozzád intézem imádságomat, Uram, halld meg hajnalban szavamat, korán reggel eléd állok és rád vetem pillantásom. Bizony, Istenem, te nem kedveled a gonoszságot; Gonosz ember melletted nem marad meg, a hamisak nem állhatnak meg szemed előtt. Gyűlölöd valamennyi gonosztevőt, a hazudozókat mind elpusztítod. Utálja az Úr a vérontó s álnok embert. Én azonban nagy irgalmadban bízva, bemegyek hajlékodba; Irántad való félelemmel leborulok szent templomod előtt. Uram, vezess engem igazságodban, ha rám tör ellenségem, tedd egyenessé előttem utadat. Mert szájukban nincs igazság, a szívük hiábavalóság, a torkuk nyitott sír, nyelvük járása álnok. Isten, mondd ki fölöttük ítéletedet, saját terveikben bukjanak meg! Sok istentelenségük miatt űzd el őket, mert haragra ingereltek téged, Uram. De örvendezzenek azok, akik benned bíznak, oltalmazd őket és megdicsőülnek benned, akik szeretik neved. Mert te, Uram, az igazakat megáldod, jóakaratodat pajzsként borítod rájuk.

Lk 6,6-11

Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!’’ Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?’’ Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!’’ Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.